Elnökségi ülés – 2010. november 30.

Innen: Wikimédia Magyarország
(Elnökségi ülés – 2010. november 30 szócikkből átirányítva)
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
JEGYZŐKÖNYV

amely készült 2010. november 30-án 18:00 órai kezdettel a Wikimédia Magyarország Egyesület

elnökségi ülésén, az 1114 Budapest, Rákóczui út 1–3. szám alatt.*

Jelen vannak: Damokos Bence ügyvezető alelnök, valamint Tisza Gergő és Hanák Gábor elnökségi tagok.

A megjelentek megállapították, hogy az elnökségi ülésen az ötfős elnökségből három fő jelen van, így az ülés határozatképes.

Eszközszerver beszerzés

Az elnökség megvitatta az egyesületi szerverre érkezett árajánlatokat, és végül az Albacomp Zrt. HP ProLiant DL385 G7 szerverre vonatkozó ajánlatát fogadta el:

6/2010. (XI. 30.) számú határozat
A Wikimédia Magyarország Egyesület az Albacomp Zrt.-t bízza meg az egyesületi eszközszerver leszállítására. Az elnökség megbízza és felhatalmazza az elnököt a megrendeléshez szükséges teendők elvégzésére.


Szervezeti fejlesztés program

Az elnökség megvitatta Sebastian Moleski Organizational Growth & Development Network című szervezeti fejlesztést és képességkiépítést célzó kísérleti projektjét, majd a részvétel mellett döntött.

7/2010. (XI. 30.) számú határozat
A Wikimédia Magyarország Egyesület részt kíván venni az Organizational Growth & Development Network című projektben.


Nyomdai kiadványok

Az elkészült nyomdai kiadványok megtekintése után az elnökség felhatalmazta az ügyvezető alelnököt a minőségi és mennyiségi átvételi elismervény aláírására.

8/2010. (XI. 30.) számú határozat
A Wikimédia Magyarország Egyesület felhatalmazza az ügyvezető alelnököt az 4/2010. (XI. 20.) elnökségi határozat alapján kivitelezett nyomdai kiadványok átvételi elismervényének aláírására.


*: a jegyzőkönyv csak olyan mértékben tartalmazza az elnökségi ülés résztvevőit, eseményeit és a döntések eredményét, hogy azok a személyiségi és személyes adatokhoz fűződő jogokat, valamint az egyesület jogos érdekét ne sértsék.