Közgyűlés – 2010. május 29.

Innen: Wikimédia Magyarország
(Közgyűlés – 2010. május 29 szócikkből átirányítva)
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
JEGYZŐKÖNYV

amely készült 2010. május 29-én 12 óra 30 perces kezdettel a Wikimédia Magyarország Egyesület

megismételt éves közgyűlésén, az 1027 Budapest, Fő utca 68. szám alatt.


Jelen vannak: a jelen jegyzőkönyv jelenléti ívén szereplő 14 fő.

Gervai Péter, az egyesület elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd megállapította, hogy a megismételt éves közgyűlés a meghívóban kihirdetettek alapján a megjelentek számától függetlenül határozatképes, így a közgyűlés megkezdhető. Jelölte Mészöly Tamást, az egyesület operatív alelnökét a közgyűlés levezető elnökének. Mészöly Tamás javasolta, hogy a közgyűlés jegyzőkönyvvezetője Damokos Bence, a jegyzőkönyv-hitelesítők pedig Hanák Gábor és Kiss Csongor legyenek. A jelöltek elfogadták a jelöléseket. További javaslat, észrevétel nem érkezett. Ezután a jelenlévők egyhangú, nyílt szavazással meghozták az alábbi határozatot:

1/2010. (V. 29.) számú határozat
A közgyűlés levezető elnöke Mészöly Tamás, a közgyűlés jegyzőkönyvét Damokos Bence vezeti, hitelességét Hanák Gábor és Kiss Csongor ellenőrzi.

Mészöly Tamás levezető elnök ezután ismertette a közgyűlés előre meghirdetett napirendjét:

  1. A 2009. évi közhasznúsági beszámoló ismertetése;
  2. Beszámoló a tavalyi és az idei pályázatokról;
  3. A 2010. évi költségvetés tervezetének ismertetése;
  4. Javaslatok és vita, majd szavazás a 2009. évi közhasznúsági beszámolóról és a 2010. évi költségvetésről;
  5. Egyéb kérdések;
  6. Ünnepélyes díjkiosztó (2009. évi képverseny, forrásolásos nyereményjáték, 2010. tavaszi karbantartó verseny).

A napirenddel kapcsolatban észrevétel, javaslat nem érkezett. Ezután a jelenlévők egyhangú, nyílt szavazással meghozták az alábbi határozatot:

2/2010. (V. 29.) számú határozat
A 2010. május 29-i közgyűlés napirendje a következő napirendi pontokból áll: 1. A 2009. évi közhasznúsági beszámoló ismertetése; 2. Beszámoló a tavalyi és az idei pályázatokról; 3. A 2010. évi költségvetés tervezetének ismertetése; 4. Javaslatok és vita, majd szavazás a 2009. évi közhasznúsági beszámolóról és a 2010. évi költségvetésről; 5. Egyéb kérdések; 6. Ünnepélyes díjkiosztó (2009. évi képverseny, forrásolásos nyereményjáték, 2010. tavaszi karbantartó verseny).

A 2009. évi közhasznúsági beszámoló ismertetése

Mészöly Tamás operatív alelnök ismertette az egyesület – a közgyűlést megelőzően az egyesületi tagoknak elküldött – 2009. évről szóló beszámolóját, és értékelte a 2009. évet. Ezt követően ismertette az egyesület 2009. évről szóló közhasznúsági jelentését, ezen belül részletesen ismertette a számviteli beszámoló egyes tételeit, a 2009. évi közhasznú egyszerűsített éves beszámolót és az egyesület 2009. évi közhasznú tevékenységét. A közhasznúsági beszámolóval kapcsolatban kérdés, észrevétel nem volt.

Beszámoló a tavalyi és az idei pályázatokról

Mészöly Tamás operatív alelnök ismertette az egyesület által a Wikimedia Foundationhöz 2009-ben illetve 2010-ben benyújtott pályázatokat, továbbá a Nemzeti Civil Alapprogramhoz benyújtott működési támogatásra vonatkozó sikeres, és a nemzetközi együttműködésre vonatkozó függő pályázatát. A pályázatokkal kapcsolatban kérdés, észrevétel nem volt.

A 2010. évi költségvetés tervezetének ismertetése

A pályázatok kapcsán Mészöly Tamás elővezette az egyesület 2010-es évre vonatkozó terveit és ezek megvalósításának várható költségkeretét. Az elhangzottakkal kapcsolatban kérdés, észrevétel nem volt.

Javaslatok és vita, majd szavazás a 2009. évi közhasznúsági beszámolóról és a 2010. évi költségvetésről

A közhasznúsági beszámolóval és a 2010-re vonatkozó munkatervvel kapcsolatban javaslat, kérdés nem volt. Ezt követően a 2009-es évre vonatkozó közgyűlési beszámolóról a közgyűlés egyhangú, nyílt szavazással a következő határozatot hozta:

3/2010. (V. 29.) számú határozat
A Wikimédia Magyarország Egyesület közgyűlése elfogadja az egyesület 2009-es évről szóló beszámolóját.

Az elfogadott beszámoló e jegyzőkönyv mellékletében található.

Ezután Mészöly Tamás levezető elnök szavazásra bocsátotta az egyesület 2009. évi közhasznúsági jelentését. A kérdésben a közgyűlés egyhangú, nyílt szavazással a következő határozatot hozta:

4/2010. (V. 29.) számú határozat
A Wikimédia Magyarország Egyesület közgyűlése elfogadja az egyesület 2009-es évről szóló közhasznúsági jelentését.

Az elfogadott közhasznúsági jelentés e jegyzőkönyv mellékletében található.

A következőkben Mészöly Tamás levezető elnök szavazásra bocsátotta az egyesület 2010. évi költségvetési és munkatervét. A kérdésben a közgyűlés 13 támogató szavazat, 0 ellenszavazat és 1 tartózkodás mellett, nyílt szavazással a következő határozatot hozta:

5/2010. (V. 29.) számú határozat
A Wikimédia Magyarország Egyesület közgyűlése elfogadja az egyesület 2010-es évre szóló költségvetési és munkatervét.

Az elfogadott költségvetési és munkaterv e jegyzőkönyv mellékletében található.

Egyéb kérdések

Gervai Péter ismertette a wikimedia.hu domain megszerzésének, és az Internet Szolgáltatók Tanácsához benyújtott pályázat aktuális helyzetét, valamint az elkövetkezendő teendőket.

A közgyűlés megvitatta a 2011. január 15-re tervezett Wikikonferencia szervezési és lebonyolítási kérdéseit.

Ezt követően a közgyűlés 15 perces technikai szünetet tartott az ünnepélyes díjátadóra való felkészüléshez. A szünetben a tagok megtekintették az egyesület által készíttetett ajándéktárgyakat, illetve az egyesületnek ajándékozott egyéb tárgyi eszközöket (WikiReader, PediaPress-könyvek).

Ünnepélyes díjkiosztó (2009. évi képverseny, forrásolásos nyereményjáték, 2010. tavaszi karbantartó verseny)

Ünnepélyes díjátadó keretében kihirdetésre kerültek az egyesület képversenyének, forrásolásos nyereményjátékának és karbantartó versenyének eredményei. A jelen lévő díjazottak oklevélben, wikimédiás ajándéktárgyakban és egyéb tárgynyereményekben részesültek.

A díjkiosztó befejezése után Mészöly Tamás levezető elnök megállapította, hogy több javaslat, észrevétel, hozzászólás nincs, így megköszönte a jelenlévőknek a részvételt, majd több napirendi pont nem lévén, a közgyűlést 15 óra 18 perckor berekesztette.


Kmf.


………………………………… …………………………………
Gervai Péter Damokos Bence
elnök jegyzőkönyvvezető
………………………………… …………………………………
Hanák Gábor Kiss Csongor
jegyzőkönyv-hitelesítő jegyzőkönyv-hitelesítő